A papírmerítés története
Szellemi és anyagi műveltségünk, társadalmunk épülete a papírt nem nélkülözheti. Öröklött tudásunkat ez az íróanyag mentette meg az idő semmisítő kezétől, a papír segítségével gyarapíthatjuk tovább ezt az örökséget, s hagyományozhatunk sok mindent az utókorra. Illő tehát, hogy a papír, amely haladásunkat türelmesen szolgálta, most önmagáról, korábbi életéről – múltjáról beszéljen.
A papír feltalálása előtt különféle anyagokat használtak írásra: a puha agyagba írott, aztán cseréppé égetett lapokat, később a nagyra nőtt növényleveleket, állatbőröket, a pergament, viaszlemezeket, különösen pedig a papiruszt. Ez az utóbbi igen sokáig helyettesítette a papírt, amelynek aztán a nevét is adta. Az Egyiptomban honos nádfajta – papyrus – háncsából készítették az írásra alkalmas tekercseket. Külföldi múzeumokban őriznek 5500 éves papiruszokat.
Öröklött tudásunkat ez az íróanyag mentette meg az idő semmisítő kezétől.
^ Rongyválogatás, anyagelőkészítés
Amikor a papirusz mennyisége vészesen fogyni kezdett, valami más alapanyag után kellett nézni. 3500 évvel ezelőtt a pergamen volt az az anyag, amely rövid időn belül kiszorította a papirusztekercsek használatát. A pergamen tulajdonképpen különböző állatok szőrtelenített, simított bőre. Leginkább bárány, kecske vagy borjú bőréből készült, melyet addig finomítottak, míg olyan puha és finom felületet nem kaptak, amelyre írni lehetett. Ennek a bőrnek első gyártási helye a kisázsiai Pergamon volt, innen is kapta a nevét. Nagy előnye volt a pergamennek, hogy hajtogatás közben nem töredezett. Így több lapot lehetett könyv alakba összefűzni.
A mai értelemben vett papír kínai eredetű és feltalálása Caj Lun-nak, Ho Ti császár miniszterének nevéhez fűződik időszámításunk szerint 105-ből. Javasolta a császárnak, hogy a nehéz bambusztábla és a drága selyem helyett papírra írjanak. A császár elfogadta és elrendelte a papírkészítés elterjesztését.
^ Merítőszita és vízjel készítés
A papír növényi rostból készült, írásra alkalmas lap, röviden rostnemez. A kínai papírkészítők nyersanyaga eperfaháncs, bambuszrost, kínaifű, s egyéb növény volt, amelyhez kiegészítésül kevés rongyhulladékot kevertek. A rostokat főzéssel lazították, majd mozsárban zúzták péppé. A pépet vízzel hígították és a rostokat bambuszból készült merítőszitával nemezelték: lapot képeztek (a vizet lecsurgatták és a szita rázásával a rostokat összekuszálták). E lapokat egymásra rakosva deszkák között sajtolással tovább víztelenítették. A még nedves papírt levegőn vagy fűtött falon megszárították. Az ívek felületét ecsettel rávitt rizskeményítő bevonattal tették írásra alkalmassá.
A technológia fő fázisai tehát a következők: rostosítás, lapképzés, szárítás, felületi kezelés, amelyek a feltalálástól napjainkig nem változtak. Caj Lun módszerét a későbbi évszázadokban tökéletesítették, az új mesterség véglegesen kialakult, s 600 éven keresztül alig változott. A papírt az akkor Kínához tartozó Koreán keresztül a japánok is megismerték és 610 körül megkezdték a készítését is. A papír készítésének titkát a kínaiak sokáig megőrizték, Szamarkand volt az a terület, ahol 751-ben háborúskodás folytán kínai hadifoglyokat mesterségük gyakorlására kényszerítették.
^ Lapkészítés, préselés
A következő századokban papírkészítő műhelyek alakultak Szíria, Palesztína, Perzsia és India arab uralom alatt lévő városaiban is. Majd a hódító arabokat követve a 10. században Kairóban, 1100 körül már a marokkói Fez-ben is dolgoztak papírmerítők. Nyersanyaguk len, kender, pamut és vászonhulladék volt. Ezeket a nyersanyagokat osztályozás után meszes vízben rothasztották, főzték és kőmozsárban zúzták. Fából készítettek merítőkádat, ebbe került a pép, vízzel hígították, nádból készült merítőszitával képezték a papírlapokat, amiket deszkalapokra rakostak és nyomkodtak. A szárítás levegőn, falfelületre kirakással történt. Utókezelésként búzakeményítő fürdőbe mártással enyveztek, a száraz papírt üveggel, vagy achátkővel simították, a színes papírt felületi festéssel állították elő: cinóberrel piros, berzsenyfával vörös, indigóval kék, sáfránnyal sárga színre.
Az arab-mór kultúra a papír ismeretét elterjesztette Európában is: Spanyolországban 860 körül, Itáliában 1100 körül már használtak papírt. A spanyolországi mórok, hogy kiküszöböljék a készpapír Fezből tengeri úton való szállítását, papírkészítő műhelyeket létesítettek: az elsőt Valencia mellett Xativában 1100 körül. A keresztény spanyol területen csak 1260-ban indult meg a papírkészítés. Itáliában az egyiptomi műhelyekből Szicílián keresztül szállították a papírt és 1109 ben már Levantében használják. Terjedését elősegítette az is, hogy a papírusz készítése 950 körül megszünt, mert a növény Egyiptomban kipusztult, szicíliai másodvirágzása pedig rövid életű volt és keveset is termesztettek. Az első itáliai műhely Fabrianoban kezdte meg működését.
„Soha el nem múló dolgokat mi készítünk, a rongyból könyvet, mely mindig él velünk.”
^ Enyvezés, utópréselés
Az arab módszerhez viszonyítva a fejlődést a következők jellemzik: rostosításhoz megalkotják a zúzóművet, lapképzéshez kialakítják a fémhuzalos merítőszitát és a vízjelet. A préselés, víztelenítés nemezek között csavarsajtóval, a szárítás lécen, kötélen szárítópadláson, a felületi kezelés állati enyvbe mártással történik.
A papírszükséglet a XV-XVI. században az írás elterjedése, valamint a nyomtatás feltalálása (közigazgatás, Gutenberg) és elterjedése következtében rohamosan nőtt, a papírkészítés módszerei is továbbfejlődtek. A papírmalom energiaigényes foszlató, őrlő munkájához (zúzómű, hollandi) vízierő felhasználása szükséges. Rendszerint 3000-7000 légköbméteres, földszintes, vagy egy emeletes, magastetős-szárítópadlásos épület. A vizet zsilip- és csatornarendszer vezeti a 3-4 méter átmérőjű, 0,7 méter széles kerekekhez, amelyek ékek, emeltyűk, fa fogaskerekek és fogasdobok útján működtetik a gépeket. A papírmalomban rongyraktár, feldolgozó-, merítő- és nemezelőműhely, enyvkonyha, szárítópadlás, papírraktár, öltöző-, mellékhelyiségek vannak, gyakorta lakás is.
A nyersanyag előkészítés során a rongyválogatást, tisztítást, vágást a mésztejes kezelés vagy a rothasztás követte. Segédanyagok céljára oltott mészből mésztejet készítettek, enyvet főztek és enyves vizet állítottak elő timsóval. 1 kg papírhoz 2,3 kg rongyot, 20% meszet (a lúgozáshoz 4% hamuzsírt), az enyv-főzéshez 21% enyvet, 0,4% timsót használtak.
^ Szárítás
Félanyagkészítéshez a pépet a zúzóba hordták, és a meszezett anyagot 36 óráig, a rothasztott anyagot 12 óra hosszat zúzták, vagy a hollandiban 3-4 óráig őrölték, majd az anyagszekrénybe került, ahol 2-4 hétig állasztották. A készanyagot ugyancsak a zúzóba hordták, 12-14 óra hosszat zúzták vagy a hollandiban 5-7 órát őrölték, az utolsó órában mésszel, anyagában színezésnél színezékkel és ismét az anyagszekrénybe került. A merítőkádban vízzel hígított, kevert pépből a merítőszitával egy ívet kiemeltek, a lapot rázással víztelenítették, majd a szitával együtt nemezre borították. A duzmát (181 ívet 182 nemez között) a kádsajtóba tették, 3-4 percnyi sajtolás után kivették, az íveket leszedték a nemezről, fehér duzmába rakták, ebből 8-10-et a rakodósajtóba tettek, ahol 8-10 órán át sajtolták. A papírt 2-4 ívenként kötélre vagy lécre akasztva szárították. Az írópapírt ezután enyvesvízbe mártással enyvezték, majd megszárították, a nyomópapírt nem enyvezték. Az ívek felületét még simítókővel dörzsölték vagy sulykolták, ívenként négyszer-ötször. A XVIII. századtól mindkettőt fokozatosan kiszorította a sokszoros sajtolás. Ezt követte a selejtválogatás, a hajtogatás és a bálázás. A vízjelet az egész korszakban használták, s így a papírt a vízjelelemekkel kifejezett vízjeltárggyal pontosan megjelölték. A vízjel tárgya a papírmalom, a tulajdonos, a papírkészítő, a papírfajta szimbólikus vagy megnevezett jelölése lehetett.
^ Száraz préselés, válogatás
A magyarországi papírkészítés történetével többen foglalkoztak. Ki kell emelni közülük Bogdán Istvánt, aki a levéltárban meglévő anyagok feldolgozásával, sőt azon túl is terjedő kutatásaival megkísérelte fellelni mindazokat a papírmalmokat, amelyek a történelmi Magyarországon működtek. Másrészt Varga Nándor Lajos munkássága fontos, az általa kimunkált és fába metszett vízjelek a magyar kultúrtörténet értékes részét képezik. Papírmalom csak ott működhetett eredményesen, ahol megfelelő esésű, tiszta és áradásmentes folyóvíz állott rendelkezésre. Alapításkor fontos volt, hogy kémiailag lágy víz álljon rendelkezésre. Az alapítási időpontok általában bizonytalanok, a vízjel segítségét sokszor igénybe lehet venni. A 16. század első felében alapították az első magyar papírmalmot Lőcsén, ez leégett, de újból beindították. Második ismert papírmalmunk 1539 körül Brassóban Honter János nevéhez fűződik. 1548-ban Bártfán, majd Erdély szívében Kolozsvárott 1550-től működtek papírmalmaink. Szeben városában egy Jörg nevű papírkészítő 1555-től működött. 1596-tól Liptószentmihály a következő malom helyszíne. A 17. század elején Felvidéken: Szepes, Sáros, Pozsony, Bars, Túróc, Abauj, Gömör vármegyék városaiban, falvaiban kezd el kelepelni a papírmalom kereke. Később Erdélyben: Alsó Fehér, Beszterce, Száz Sebes Szék, Torda megyékben is. A 17. században összesen 33 papírmalom működött, többségük északon. A 18. század első évtizedeiben még nehezen mozdul előre papíriparunk, a politikai és gazdasági helyzet nagyon kedvezőtlen. Csak a harmincas években gyorsul valamit az ütem, ekkor már Baranya, Sopron, Vas, Veszprém megyékbe is berajzolhatjuk a papírmalmokat. Az ország más területeiről csak négy megye: Bihar, Pest, Temes és Zágráb dicsekedhetik papírkészítő hellyel. 1802-ben harmadszori kísérletre alapították a diósgyőrit (amely gyárként napjainkban is üzemel). Összefoglalva e 300 esztendőt számszerűleg szép eredményt kapunk, 158 papírmalom megindulásáról és működéséről van tudomásunk. Megállapítható, hogy papírkészítésünk egyre fokozódó mértékben, majdnem teljes egészében kielégítette a hazai szükségletet.
“ Minden megújulhat bár, a hűség szilárdan áll, örök-ifjú, víg élet, a szép fehér művészet. “
„Az íráshordozó anyagok készítése az a művészet, mely minden más művészetet megőriz.”
Kapcsolat
Levelezési cím:
Vinczemill Kft.
2000 Szentendre,
Anna u. 16.
Vinczemill Kft. – © Minden jog fenntartva
Design: Pletser Cecília
Fejlesztés: WahrDesign